Na, osztán komám, te es felszólaltál, hallod-é. A nagy csendbe úgy hasítottál belé, mind ahogy karácsonykor Anti a kést beléereszti a disznóba. S osztán neked se kell szófosató tabletta, ebbe a pár sorba úgy belédógoztál, hogy gyergyói szóval éljek, mind kuruc a kancába. Na, de ezt nem azé mondom, hogy elkeseredj, met olyan jól esett, hogy felőled hallék, hogy egy kicsike könnycseppecske a szemecském sorkocskájából lefutott vót oda ne a bajusszom felé.
Hát mi itt úgy vagyunk, mind a nyárádmenti öregek. Met azok úgy jártak, értetted-é, hogy az öreg s az öregasszony egy kicsi zsindelyes házba éldegéltek. S vala egy kecskéjük, de a szerencsétlen megkergült. S ez még a küsebb, de osztán olyan ordénárét csinált, hogy azt írni alig es lehet. Hát az egész nap futott neki a csűr ódalának, s a fejivel döngette. Hát az öregnek vót es türelme egy darabon, de eccer osztán úgy megelégelte a dógot, hogy fogta a boronát, s fogakkal kifelé a csűr ódalának támasztotta, a kezibe töpött, s béfelé vigyorgott: na gyere, mocsok kecske. Hát az jött es nagy sunggal, értetted-e, de amikor odaért, akkorát szökött, hogy a fejivel a csűr ódalát a borona felett döngette, s döngette... Az öreg a kalapot a homlokán megigazította, bément, s aszondta a feleséginek: Asszony, élünk, ahogy lehet... Hát mi es így vónánk, na, élünk, ahogy lehet!
S osztán ha a csizmába a kapcát ügyesen belétekerted, s jössz, akkor várunk itt es, na.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése